Ezt a posztot neked dedikálom, partner!

Mivel Viktor mostanában sokat heccel azzal, hogy hanyadik futócipőmet koptatom hagyom porosodni, ezért egyik futásom közben azzal szórakoztattam magam, hogy elgondolkoztam milyen cipőim voltak eddig. Ezeket venném most sorba.

Arra sajnos nem nagyon emlékszem milyen cipőket nyúztam gyerekkoromban.Nem biztos, de valószínüleg az első futócipőm egy saucony volt, amit anyuval vettünk talán a Hervisben. Ezekben az időkben a leggyakoribb futótáv az a Centi - CEU kollégium volt, ahonnan vissza 44-essel jöttem. Emlékszem viszont, hogy néha ilyenkor kedvenc tesóm kék saucony rövid nadrágjában jöttem. Vagy nem? De asszem igen. 

Aztán a következő fordulópont a ballagásom volt, amikor kedvenc tesóm és partnerem egy drága Puma cipővel lepett meg. Igazán rendik voltak, mert tudom, hogy ekkor sporólás százas skáláján 102-ön álltak, de mégis vettek nekem egy ilyen cipőt. Sajnos olimpiai éremmel ezt nem tudtam meghálálni, de ami késik az múlik. A cipő nagyon kafa volt, ez valami versenycipő volt és nagyon könnyű. Pont illett rám. A lenti képen az látszik, hogy milyen bárgyún fogadom illetve az is, hogy apánk fejében "mi ez az amerikai szar" gondolat fogalmazódik meg. Akkor még talán nem is tudtam, hogy a puma az egy német testvérpár egyik tagjának a cége, a másik testvéré meg az Adidas. A cipőt rongyosra használtam úgy emlékszem. Sokat jártam ki vele Olga utcából a szigetre is, emlékszem anyu gyakran elkísért bkv-val és leült az Árpád-híd oldalán a padra. Nagyon szívesen jött velem és én is szívesen mentem vele. Kár, hogy ezt akkor nem mondtam neki többet. Leült és mondtam neki, hogy kb 25 perc és jövök. Emlékszem, hogy mivel gps-es órák ezidőben nem nagyon voltak (és nekem pláne nem lett volna akkor), hogy az 500 méteres megjelöléseket nézegettem és néztem, hogy ha 2:15 percesével jönnek, akkor megfelelő a tempóm. Többet és jobban kellett volna tolnom akkor és akkor most is jobb lennék. Sebaj.

Szóval a cipőt 18 évesen kaptam és szerintem a következő pár évben ezt nyúztam, még a BME alatt is. De szerintem egyetem alatti mélydepresszióm miatt szerintem sokat nem is sportoltam igazán.  Vagy ha mégis, akkor bicikliztem vagy súlyemeltem, de arról majd külön poszt :). 

Emiatt elképzelhető, hogy a következő futócipőmet csak 26 évesen vettem. Azért emlékszem erre, mert ekkor született meg Bori és akkor már láttam, hogy sok időm úgyse lesz semmire, de azért mozogni kéne, hát akkor legyen az unalmas futás. Szóval fogtam magam és mielőtt felszálltam az óra 38 as Sándor palotai vonat járatra a nyugatinál, bementem a Westendbe a Players roomba és megvettem a legolcsóbb adidas cipőt. Mintha rémlene az is, hogy 9 990 forint volt. De a tipusára már nem emlékszem és képem sincs hozzá. 

Ezt követően néha kijártam ezzel a cipőmmel futni, de igazából nem sokat. A futás is nehezen ment és a cipő se volt egy telitalálat.

A következő fordulópontot azt hiszem a Kinizsi 100 hozta. Első kinizsinken egy leharcolt és kicsi quechua bakancsban mentem amit kb 10 km után kidobtam a kukába, mivel addigra egy szép viíholyagot okozott. Mivel volt váltócipőm a hátizsákban végül be tudtam fejezni szörnyü kínok között a túrát. Ez a váltócipő egy sima utcai / séta cipő volt a decából, Newfeel márkájú. Következő évben, a kinizsi előtt már tudatosan készültem cipővel és bújtam az internetet mi kell nekem. Végül az azóta meghalt Overland túraboltból egy leakciozótt Salomon Fellraiser cipőt vettem

A cipő egy igazi "saras cipő" talpmintázata alapján. Furcsa egy méretezése volt, illetve a lábam volt amorf, mert elég nagy méretet kellett választanom, hogy megfelelő legyen. Emiatt a sarkam hajlamos volt vizholyagosodásra, de leukoplaszttal orvosolható volt. Mindenesetre eléggé bevált a cipő, ebben tettem meg egy vagy kettő kinizsit (banyek, én kétszer vagy háromszor teljesitettem?) komolyabb gond nélkül és még agyonhasználva is kibirta a Mátra 115 öt is, igaz végére itt már tropára ment a lábam. Utána még próbálkoztam vele, de végül nyugdíjaztam, mert már 10 kilométer után is elfáradt benne a talpam. De árát megszolgálta és ugyanilyet vettem volna, csak sajnos már nem kapható.

Kinizsi után "boldogan". Viktor már csak azért is ilyen boldog, mert 4 cataflam dolgozik a szervezétében és sikerült minket legyaknia végül.

Na de terepfutás mellett az aszfalton való szenvedést is kultiváltam ekkor. Még 30 előtt gondolkoztam, hogy banyek, mennyire béna vagyok, még egy maratont össze kéne hozni az évforduló előtt, ez volt az a hülye klisé, amit akkor fejembe vettem, nem gondolva arra, hogy maratoni táv az atlétáknál is jócskán 30 felett megy igazán (Kipchoge pl  34 évesen futotta a jelenlegi világrekordot). Na de mindegy. Szóval ekkor elmentem a Spuriba és vettem egy Mizuno wave sanoyarat. 

Ezt a cipőt is "tudatosan", kritikák elolvasása után vettem azt hiszem, egyeztetve az olcsójános attitüdömmel. A cipő úgy ahogy bevált, rövidebb távokat birta benne a lábfejem, de hosszabb távon már kevésbé és nem csak a fittségem miatt. Emiatt és az általános levertségem és eltökéltségem hiánya miatt a maratonom végül kudarc lett. A verseny előtti kb 2 hónapban igazából már nem is futottam, úgy álltam rajthoz. Emlékszem az első félmaraton részét még a tervezett tempómmal, kb 5 percesekkel futottam és 1:47 es részidőm lett, de utána persze teljesen meghaltam. A lábam, lábfejem nem birta, edzetlen voltam és végül több kilométert sétálva 4:20 körüli idővel értem be. Végén azért bekocogtam Borival:

Utána asszem még teljesítménytúrákkal szöszöltem, de futni kicsit jobban csak nem rég kezdtem megint. Mizunomat nyugdijaztam, miután azért ebbe is belekerült saccra 800 km és maradék csillapítását is elvesztette. Jófogásról lőttem egy Nike Zoom Fly-t. Ez is egy versenycipőnek szánt valami,  könnyített, gyorsnak mondott cipő, de már maratonra is ajánlott párnázottsággal. Itt elsősorban nem a marketingszöveg döntött, hanem az olcsó ár, amit jófogáson találtam...

De a cipő olyannyira bevált, hogy kb  800-1000 km után lecseréltem egy új darabra, ugyancsak Jófogásról.  Ekkor már előkerült a terv, hogy kéne egy gyorsabb 5 kilométert futni. Ezért elkezdtem kicsit jobban ráfeküdni a dologra, növelni a heti mennyiséget. Azzal nem volt akkora gond, hogy akár minden nap kimenjek futni, de a hosszabb futásokat az unalom mellett a lábfejem miatt se bírom szenvedés nélkül. Persze főleg a fittség hiányzik, de csiga tempó mellett pulzusommal, tüdömmel még áriázni is tudnék,csak a lábam nem birja az állandó stresszt. Emiatt, miután a második zoom fly csillapitását is elnyűttem (én kb 800 km után képzelem be azt, hogy nem csillapit a cipőtalp), újfent jófogásról szerváltam egy Nike Vomerot.

Ez is hasonlít a zoom flyra, de ebben érezhetően jobban megy a hosszabb táv is, később fárad ki a talpam. Most már csak tolni kéne.

Hosszúra nyúlt bejegyzésemet a vadítóan piros cipőmmel zárom. Miután a fekete Salomonomat nyugdíjaztam, terepre illetve TT-re vettem egy Salomon Speedcross 5 -öt a Spuriban leárazva. Sajnos ebben aztán tényleg nem érzi jól magát a lábam. A talp kiképzése számomra rohadtjó, sárban, (vizes) köveken teljesen biztosan lehet benne haladni, soha nem totojázok amikor csúszos az út, lehet vele csapatni biztonságban. Viszont már 8-10 kilométernél elkezdenek égni a lábujjaim, szóval kb használhatatlan nagyobb távnál. Emellett a cipő elég nehéz vagy valahogy nem olyan fürge. Szóval ezt a vételt sajnálom. Már csak azért is, mert hiába volt leárazva, nem volt annyira olcsó, hogy egy alig használt cipőt lecseréljek, ezért most nyúznom kell, mielőtt a lelkem beleegyezik, hogy vegyek egy másikat helyette. De aztán lehet nem is veszek, mert minek.

Puszi!