Az elmúlt hétvégén nagy kaland vette kezdetét nálunk: végre elég nagy lett Laura és Petra ahhoz, hogy érdemben belevágjunk a régóta dédelgetett tervünkbe, és elkezdjük az Országos Kéktúrát! Persze, hosszabb-rövidebb szakaszait már korábban is bejártuk a kirándulásaink során, de a pecsételős, tudatos kéktúrának most jött el igazán a realitása, mert a lányok már, mi pedig még bírjuk a napi 25-30 km-es menetelést. Így is el fog tartani egy ideig, hogy teljesítsük mind az 1160 km-ét, mert a logisztika miatt a hosszabb, és a Budapesttől távolabbi szakaszokra inkább a hosszú hétvégéket, nyaralós időszakokat fogjuk tudni majd rászánni, és abból se mindet. Ráadásul az is jó lenne, ha a túra során lenne idő az útba eső látnivalók alaposabb megismerésére, és az még tovább növeli a szükséges időt és a távokat is. A reális cél talán az lehet, hogy teljesítsük a túrát mire a lányok leérettségiznek, bár most így kiszámolva az is évi 180-200 km, ha Laura érettségijével számolok, szóval azért nem kis kihívás lesz, hm, hm...

Az első szakasz, amivel elkezdtük a kéktúrát, a Keszthely-Sümeg (OKT-03) volt. Jobb lett volna Írott-kővel, de az nagyon messze van és mindjárt az elején kicsit körülményes is, szóval ezt a közelebbi szakaszt választottuk, ahol vannak városi látnivalók is. Gondolkoztunk a logisztikán, hogy kocsival vagy vonattal jussunk el a kezdőpontra, mert a kocsi ugye nem jön utánunk majd magától, ahogy mi menetelünk. Végül a vonat mellett döntöttünk, már csak azért is, hogy rászokjunk, amikor a brutál benzinárak miatt úgyse lesz más opció, meg igazából kényelmesebb is: lehet aludni, olvasni, és járkálni is közben. Szombat reggel a 6:35-ös vonattal meg is indultunk a Déliből Keszthely felé.

Keszthelyen ünnepélyesen megejtettük az első pecsételéseket a vadító, friss kiadású kéktúrás füzeteinkbe, és lőttünk pár képet magunknak az indulás pillanatairól, amin majd nosztalgiázni lehet, amikor ha egyszer a túra legvégére érünk.

Majd meg is kezdtük a menetelést. Ez a szakasz elég sok városi részt tartalmaz, így végigvezet Keszthelyen (ahol most nem álltunk meg alaposabban megnézni a látnivalókat), majd át Hévízre a tó mentén. Ezt követően értünk csak be az erdősebb részekbe. Rezi határában jókora hóvirág mező várt minket, Reziben meg rengeteg ház udvarában ugatós kutyák. A rezi várromot most elmellőztük, majd nemsokára beértünk Zalaszántóra, ahol az első éjszakai szállásunk várt minket a Turul vendéglőben. A szállás tökéletes volt a célunkra, kényelmes, tiszta és jó áron adták. Helyben bőségesen meg is tudtunk vacsorázni: a kétszemélyes tálat négyen se tudtuk megenni (még másnap is azt reggelizte Viktor). A napi szakaszunk 26-27 km volt.

De a lányok még egy kis izomlázra se panaszkodtak, amikor másnap reggel kb. 8 órakor nekivágtunk a második napi adagnak. Gyorsan vettünk némi elemózsiát a helyi kisboltban (ez a túra távjához kb. 2 km-t adott hozzá, és egyébként általános tanulság, hogy a sok hasonló kis kitérő, szálláshoz, vonathoz, kisbolthoz, látványossághoz elég sokat hozzá tud adni a hivatalos kéktúra távhoz), majd kisvártatva megérkeztünk a zalaszántói buddhista stupához, amire már amúgyis kíváncsi voltam. Békés hangulat várt itt minket, elidőztünk egy kicsit az imaházban is, és a bazárban, ahol vettünk egy szélcsengőt, haha, amit majd viszünk Kenesére idegesíteni a szomszédokat (majd ti is akasszátok ki, Lac, ha meditálni akartok, mert azt úgyis szoktatok sokat, tudom. :) :))

A sztúpa után Zalaszántó közelében kanyargott tovább az utunk Tátika várromától nem messze, amit már nem hagytunk ki, hanem felmásztunk szétnézni egy kicsit a magaslatról. Utána pedig kilométereken át medvehagymamezőkön vágtunk keresztül, amit jó néhányan szedtek is a turisták közül. Majd hosszas menetelés következett a sarvalyi erdészházig. Itt már nem jártunk nagyon messze Sümegtől, a szakaszunk végétől, így elkezdtük nézegetni a térképen, hol lesz az aznapi sümegi szállásunk. Az Úrbéri vadászházba foglaltam egy szintén jóáras és hangulatosnak tűnő szobát, és mint kiderült (igen, Viktor, igazad lett!) az nem ott fekszik pontosan, ahol a szállás.hu-s visszaigazoláson mutatja a térkép, hanem jóval kintebb a Sümeg-Tapolca közötti úton, ráadásul egyáltalán nem a kéktúra vonalán, így a második napi szakaszt a tervezetthez képest jócskán megfejelve, 30 km-rel zártuk, benne a végén már tényleg kihívást jelentő, forgalmas közút melletti baktatással. De ami a döbbenetes volt, hogy a lányok viszonylag zokszó nélkül kutyagoltak velünk. Petra is csak annyit csinált, hogy amikor már elege volt, akkor kicsit lassabban jött, de azért jött ügyesen. Végül megérkeztünk, és magában a szállásban már nem csalódtunk: egy agancsokkal, vaddisznó agyarakkal telirakott klasszikus vadászház volt. A szállásadó erdész vendégszeretően fogadott, még ha ételrendelésben (amivel még Budapesten se élünk szinte soha, de itt most nagy éhesen megérkezve próbálkoztunk volna) nem is tudott segíteni. (Sümegen vasárnap este ilyen nincs.) Végül nem is volt baj, mert a magunkkal hozott hideg élelem pont elég volt még vacsorára, és éjszaka jót aludtunk a kényelmes ágyakban.

Másnap reggel látva nyomorunkat, hogy fel vagyunk készülve lelkileg arra, hogy visszafelé is 5 km-t szívunk a forgalmas út mentén gyalogolva Sümeg felé, az erdész felajánlotta, hogy a dzsipjén bevisz minket az erdészeti úton egy darabig, amit meg is köszöntünk szépen, és elfogadtuk. Ez egy kis extra kalandot jelentett: a lányoknak a döcögős, hepehupás út a dzsipben, nekünk meg az infómorzsák, amit az erdész mesélt a fatelepítésekről, vadászatról, és hogy még itt az erdőben is fel-felüti a fejét a bálványfa és hogyan védekeznek ellene. Amikor kiszálltunk, már nem kellett olyan sokat kutyagolni, és beértünk Sümegre, ahol a vár felé vettük az irányt. Nem voltunk még itt korábban, így akkor már nem hagytuk ki. Valamivel azelőtt érkeztünk, hogy kirajzott a tömeg a közeli wellness szállodából, így még nyugiban lehetett egy kicsit bohóckodni az erre a célra kitett játékokkal. A hídfelvonást és a lovagi tornát aztán már nem vártuk meg, inkább élelem után néztünk még a városszéli Lidl-ben, majd a városi tanösvény útvonalán elsétáltunk a vasútállomásig, és hazafelé vettük az irányt. Ezen a napon még 10-11 km-t sétáltunk össze, így a három nap alatt durván 70 km lett a megtett távunk, míg az OKT-03 hivatalosan kb. 45 km hosszú, szóval elég nagy ráhagyással kell számolni. A szállásnál majd jobban fogok figyelni legközelebb, hogy a túra útvonalán foglaljak, már ha van az adott településen egyáltalán, de a látnivalók, a vasútállomás/logisztika és bevásárlás miatti kitérőkkel nem nagyon lehet spórolni.

Jó volt a túra, a magam részéről lelkesen várom a következő alkalmat! A lányok is élvezték, és a táv miatt se panaszkodtak, de azért sikerült lefárasztani őket, mert mikor hétfőn kora este hazaértünk, már nem kérdezték meg félóra elteltével, hogy: és akkor ma már nem megyünk sehova? :)