Hétfőn reggel szokás szerint gyorsan bevásároltunk a Kauflandban, és megreggeliztünk a hostel közös konyhájában. Ezek a konyhabeli étkezések is emlékezetesek maradnak amúgy, mert itt is jó kis multikulti feeling volt végig, ahogy a franciákkal, olaszokkal, ázsiaiakkal tülekedtünk a mosogatónál, tűzhelynél vagy a közös hűtőnél. Most, hogy nagyobbak a lányok, jó döntés volt már a hostel az apartman helyett.
Reggeli után a Reichstag felé vettük az irányt, jó előre lefoglaltam ugyanis ide a belépőnket, ami egyébként ingyenes és jól szervezett volt. (Azt hiszem, hogy nem csak érdemes, de muszáj is előre foglalni, mert ott helyben nem lehet). Mi csak a Kupolába mentünk be (kicsit körülményesebb procedúrával lett volna lehetőség részletesebb bejárásra is), de ez is nagyon tartalmas program volt. Az audio-guide-on a nagyobb európai nyelveken jópofa információk jönnek az ember fülére, és a látvány is szép volt. Jópofa volt a német országházban sétálgatni. A kupola üvegfala a német parlament és demokrácia átláthatóságát jelképezi, és akár még az ülésterem látogatói páholyába is lehetne helyet foglalni, ha az ember végig szeretne hallgatni egy parlamenti ülést... agyam eldobom.
A Reichstag után a Checkpoint Charlie felé vettük az irányt. Itt nem csak a keleti és nyugati oldal közötti régi átkelőpont bódéja, hanem az "itt a piros-hol a piros" illegális játék is emlékezetes marad, amit ezek szerint még mindig nyomnak, mint kiskoromban az Örs vezér téri aluljáróban vagy a Blahán. Profin tolták az urak, 3 másodperccel azelőtt, hogy megjelent az úton a rendőrautó nyomtalanul pakolták el a cuccot, majd 5 másodperccel később már újra minden a helyén volt, és próbálták is elcsípni a következő palimadarat. :)
Ezután az Oberbaumbrückén keresztül az East Side Gallery felé vettük az irányt, ahol Erich Honecker és Brezsnyev csókja mellett a lófejű énekes-gitáros is vicces volt.
Ezt követően picit megint a szállásra mentünk enni és megpihenni, hogy aztán felkeressük a hosteltől nem messze található kis parkot (mi volt a neve ennek, Viktor?), ahol sportolási lehetőségek vannak. Viktor nézte ki ezt korábban kondiparkok után kutatva, mert ezekből is, akár a játszóterekből érdekes módon kevés van Berlinben. Ezen is egymás hegyén-hátán lógtak az emberek, de azért itt, illetve a mellette lévő rolleres-bmx-es placcon nézelődve el tudták ütni a lányok az időt Viktorral, amíg én kocogtam egyet a parkban lévő 1 km-es futóköröket róva, hogy nehogymá' ne fussak egyet Berlinben (meg amúgy is, már réges rég 20+-okat kéne futnom, mert közeleg a maraton, de még el se kezdtem az edzéstervet). Kellemes park volt mindent egybevéve, de azért semmi extra, fák és száraz fű (Berlinben is nagy aszály van sajnos), szóval a budapesti, virágos, színes-szagos parkokhoz képest kissé puritánabb a vizuális élmény.
Jó volt ez a nap is, jól elfáradtunk a végére. Másnap aztán válaszút elé kerültünk, keddre ugyanis Potsdamot terveztem eredetileg, ahova érdemes ellátogatni, ha az ember Berlinben jár. Történelmi helyszín (lsd. 2. vh) és magát a városkát is szépnek mondják a Sanssouci kastéllyal, a Cecilienhoffal és a különböző negyedekkel. De ez volt az utolsó teljes napunk, és még hátra volt Berlinen belül is pár látnivaló, meg úgy éreztük, még nem tudtuk eléggé magunkévá tenni itt az atmoszférát, a kezdeti kérdéseinkre nem kaptunk válaszokat, és kicsit ismerkednénk még a hétköznapi élettel, sétálgatnánk kicsit csak úgy céltalanul a városban. És különben is, nem létezik, hogy nincs ebben a városban egy valamirevaló játszótér! Már nem csak a gyerekek miatt, hanem amúgy is bosszantott a dolog, szóval ennek a kérdésnek is a végére akartunk járni. Ezért úgy döntöttünk, most kihagyjuk a potsdami kirándulást (a gyerekeknek talán amúgy is sok lett volna már a sok "kimondott látnivaló"), és maradtunk Berlinben.
A Kurfürstendamm (Kudamm) felé vettük az irányt, ami egy üzletekkel jól telerakott bevásárlóutca Berlinben, a végén a Kadewe-vel, ami egy olyasmi luxusáruház, mint Londonban a Harrod's (be is mentünk kicsit álmélkodni, meg kiszámolni, hogy hány autó árából tudnánk itt négyen felöltözködni. A Harrod's-ban azért nagyobbakat álmélkodtunk anno Viktorral, de ez se volt rossz.) Útközben láttuk a Vilmos császár emléktemplomot is a csonka tetejével.
A lányok kiszúrták még az M&M's Store-t is, ahol szintén elütöttünk némi időt és egy kis pénzt, ha már semmilyen kimondott gyerekprogramra nem vittük el őket, de egyébként nem volt rossz móka nekünk sem.
Ezután a Charlottenburgi kastélyhoz metróztunk el. Nem mentünk be, csak sétáltunk egy kicsit a parkjában, és megkerestük az itt lévő játszóteret. Őszintén, ez se volt valami nagy szám, szóval mondtam magamban, hogy most már addig guglizok, amíg ki nem dob valami nagyobb szabásút a kereső, mert ilyen nincs... Nagy nehezen találtam is párat, amik közül többet is a nagyobb parkokban jelölt a térkép, ami jó is, mert parkokba is akartunk még menni. A Heinrich-Lassen parkban van a Fairy-Tale playground (a google maps így kiadja, sajnos németül nem tudom), ez végre egy nagyobb valami volt, még ha a lábunkat is kellett érte lejárni. :) És mivel nyilvános WC, és víz, ivókút se volt gyakorlatilag sehol Berlinben (Budapesten a játszótereken, parkokban utóbbi azért van), ezért plusz előny, hogy a park mellett találtunk egy könyvtárat, ahol tudtuk használni a mosdót, és megtölteni a kulacsunkat.
Egy újabb játszótér keresésének motivációjával további sétára vettük rá a lányokat, és nyugodt, kellemes városrészeken sétálva navigáltunk el a google maps-szel a Witches playgroundig (ezt se tudom németül), ami szintén picit nagyobb volt a korábbi egy homokozó-egy mászóka kombós játszókhoz képest.
Innen a Viktóriaparkig tettünk még egy további nagyobb szakaszt gyalogosan, hogy ott szintén csalódjunk egy kicsit a nagyon beharangozott parkok látványában. A képeken szereplő vízesés teljesen ki volt száradva, és a fű is szalmasárgán kókadozott. A fák kellemes árnyékot adtak, de itt a parkok alatt úgy látszik nem reneszánsz kerteket, burjánzó növényeket vagy gondozott virágágyásokat kell elképzelni. Nekem tetszettek mondjuk így is, jó, hogy egyáltalán vannak.
Hazafelé az M19-es busszal mentünk, ami egy emeletes busz, így a lányok ezt az élményt is megtapasztalhatták kicsit. Hogy egy étteremben is együnk azért egyik nap, aznap a Vapiánóban vettünk egy salátát és két tésztát némi bénázás után (elfelejtettek kártyát adni a belépésnél, és különben se gondoltuk, hogy itt még ez a rendszer megy. Vissza is éltek vele egyébként, ahogy azt a kasszához közel ülve láttuk.. kimagyarázta a nagy darab fickó, miért nincs kártya nála a kilépéskor, és a pénztáros lány mind a 20 évével és 40 kilójával tehetetlen volt, szóval a fickó kiment fizetés nélkül.) Az árak itt azért egy kicsivel magasabbak voltak, mint a budapesti Vapiánóban.
A szállásra megint jó későn értünk vissza, a közös konyhában vacsoráztunk egyet, majd készültünk a másnapi hazautazásra. Az már sajna jóval rázósabb volt, mint az odaút. A fél hetes reggeli kelés és egész napos tortúra után este fél 7-re sikerült kb. hazajutni. A nap alaposan meg volt tűzdelve kellemetlenséggel, kezdve a rosszul működő reptéri csomagfeladó vonalkód-leolvasástól, a személyzet hiányáig, a nem működő automata ajtón át, a rendkívül bunkó biztonsági ellenőrzésen keresztül, a 3 órát késő repülőig, és a rázós utazásig.
De végül csak hazajutottunk, és bár alaposan elfáradtunk, de a berlini út hasznos tapasztalás, izgalmas kulturális kaland és emlékezetes utazás marad.
Búcsúzóul álljon még itt néhány kihagyhatatlan berlini jelkép: egy-két maci és az Ampelmann :)
