Rég voltunk már nagyobb túrán a gyerekekkel, és mivel most tartottak a 40 éve először megrendezett Kinizsi teljesítménytúra tiszteletére egy jubileumi 40 km-es túrát, gondoltam, hogy arra benevezek Laurával. Társult aztán  az ötlethez Bori is Lacival, és így már Petra is azt mondta, hogy ő se szeretne kimaradni, így őt is beneveztem. És akkor gondoltuk, már Viktort se hagyjuk otthon. :) Így vártuk a szeptember 5-ét kíváncsian, hogy na, ebből mi lesz, mit produkálnak a lányok 8, 9 és 11 évesen egy 40 km-es teljesítménytúrán kb. 1180 m szintemelkedéssel és 10 órás szintidővel.

Végül sajnos Bori és Laci nem tudtak velünk tartani, mert egy kis nátha közbeszólt, így négyesben vágtunk neki a távnak, amely Csillaghegyről Dorogig ment végig a Pilisben. A kocsit a közeli utcákban hagyva, sikeresen elrajtoltunk 7 óra 40-kor. A lányok mindjárt az elején sok dicséretet zsebeltek be a túratársaktól, hogy milyen ügyesek, hogy nekivágnak a távnak, sőt egy újságíró, aki írni szándékozott a túráról, még fotózgatott is minket, hogy majd megemlít minket a cikkben, így aztán tettek ránk egy kis teljesítménykényszert. Persze azért a fejünkben voltak a kilépési pontok, hogy hol tudunk majd kiszállni, ha szükség lesz rá. Az első ilyen Csobánka lett volna, de ott a lányok még aránylag vígan meneteltek, így mentünk szépen tovább.

A Pilis szerpentinjein aztán már volt egy kis pilledés, de ott meg az adott nagy lökést, hogy felértünk Pilisszentkeresztnél a Boldog-Özséb kilátóhoz, ahol a kinizsis túrákhoz képest szokatlan módon volt egy kis frissítés, másrészt ezzel nagyjából ki is pipáltuk a túra teljes szintemelkedését és innentől már csak "lefele" jött. Szóval tovább mentünk, azonban a szintidővel egyre nagyobb versenyben voltunk, mert vesztettünk a kezdeti erősebb tempóból, az órám a várható megérkezési időt kezdte egyre közelebb tenni a 17 óra 40-hez, szóval elkezdtem mindenkit idegesíteni azzal, hogy ki kell lépnünk, különben nem érünk be. :) Megállásról, pihenésről így nem nagyon lehetett szó, sőt, a vége felé már bele is kellett kocognunk!

Hát, a lányok előtt le a kalappal. Egy-két panaszos szót leszámítva, különösebb zokszó nélkül tolták és a végén őket is egészen elkapta a drukk, hogy akkor hozzuk össze, érjünk be szintidőre! Amikor a végén lenyomtam a stop gombot, volt azért nagy nevetés: 9 óra 59 perc 58 mp-es idővel behúztuk! :)

Az már csak feltette a pontot az i-re, hogy utána még a vonathoz is futnunk, sőt sprintelnünk kellett, de éppen elértük. :)

Másnap a lányok panaszkodtak egy enyhe izomlázra, de különösebb problémájuk nem volt. Azért egy darabig most nem szervezek hosszabb túrát a hétvégékre. :)