A hétvégén meg az volt, hogy elmentünk a Cserhátba. Tök jól is tettük!

Ez a kiruccanás igazából tényleg a kellemes összekötése volt a hasznossal. Két hete festés van nálunk és elég hányattatott körülmények között vagyunk otthon. A festés alatt nem azt értem, hogy a falakat festik, azzal mi is el tudtunk volna talán kézműveskedni, hanem a 60 éves nyílászárókat, faablakokat és ajtókat javítja és mázolja a festő. A folyamat lassú, kosszal jár és nagyon büdös, a lakásban össze-vissza vannak tologatva a bútorok és egymás hegyén-hátán alszunk. Mivel az ablakokat nem lehet zárni éjszakára sem, így 5 percenként riadunk fel egy 100-zal elszáguldó kocsi zajára és a villamos csilingelésére. Más tuti az elejétől megpróbálta volna megoldani, hogy máshol aludjon, de mi szeretünk szívni és spórolni, szóval eddig kibekkeltük így, de kitaláltuk, hogy azért hétvégén tökjó lenne egy kicsit pihentetőbben aludni és nézni kéne valami szállást, úgyis tele a szép kártya.

De hova menjünk? Eszembe jutott az egyik kolléganőm, aki Alsótoldról származik és néha posztolgat meg mesél a környék látnivalóiról. De hol van ez az Alsótold? A Cserhátban, Hollókő közelében. Ez a környék valahogy egész eddig kimaradt nekünk, mert ha errefelé indultunk kirándulni, egy köpéssel mindig továbbmentünk keletre és máris a Mátrában találtuk magunkat. A Cserhát vidéke teljesen ismeretlen volt eddig nekünk.

Amikor guglizgatni kezdtem, hirtelen mindenféle érdekesség és látnivaló szembejött. Persze, Hollókő az alap, de számos más izgi dolog is van itt. Fogaltunk is gyorsan szállást Alsótoldon a Cserhátvölgy fogadóba a hétvégére. Pénteken még egy hosszú nap volt, este még úszás a gyerekeknek hétig, de 9-re odaértünk a szállásra. Az épületben egy újonnan elkészült szobában voltunk, ami franciaágyas szoba maximum egy pótággyal, de négyágyas szoba már nem volt. Viszont tökéletesen elfértünk benne, szép volt, tök csendes, egy teljesen különálló részében volt az épületnek, szóval olyan volt, mint egy önálló kis ház. Ha mennétek ide valamikor, kérjétek a 10-es szobát (meg tán a 9-es is ugyanilyen). 18 rugó/éj/2 felnőtt+2 gyerek részére, szép kártyát is elfogadnak.

Szombat reggel végre egy pihentető alvás után ébredtünk, reggeli hozott anyagból és útra keltünk. Elsőként Hollókőre vettük az irányt. Hollókőn az a vicc, hogy szerintem mi még nem is jártunk itt korábban. Az Unesco világörökség része, palóc házakat lehet megnézni, amelyek nem csak afféle múzeumként funkcionálnak, hanem valóban laknak itt a faluban. Nem kötelező bemenni semelyikbe, lehet csak simán sétálni a faluban, annak ófalu részén, ilyenkor fizetni sem kell, de amúgyis a legtöbb házba is ingyenes a látogatás. A parkolás viszont fizetős, de ez ellen itt nem hőbörög az ember. Mi viszonylag korán érkeztünk, ekkor kevesen voltak még. Leparkoltunk és mivel a parkoló közel esett a Castellum wellness hotelhez, megnéztük azt is közelebbről, mert erről egy régi kedves kolléganőmtől jókat hallottam. Nagyon tetszett kívülről, tényleg nagyon nyugodt, lenyűgöző panoráma és végtelen nyugalom árad ezen a helyen. Nem vagyok a wellness hotelek nagy rajongója, de ide szívesen eljönnék egyszer. Persze biztos nagyon drága... Innen továbbmenve egy ötletes játszótérbe botlottunk. Nem sokat engedtünk itt a gyerekeknek, mert menni kellett tovább, várt a vár. Hollókőn ugyanis nem csak a palócházak jelentik a látványosságot, hanem itt a hollókői vár is, amely rövid sétára érhető el a parkolótól. Felsétáltunk, de nem mentünk most be, hanem legaloppoztunk és végigsétáltunk az ófalun. Megnéztük a házakat, látványosságokat, a kis templomba is bementünk, öreg nénike magyarázott néhány dolgot ízes beszéddel, rá kellett állni kicsit az ember fülének, hogy megértse. Szépek a házak, tényleg megéri ellátogatni. Aki még nem volt, egy egész napot is el lehet tölteni itt simán.

Mi továbbindultunk és következő úticélunk egy Garáb nevű falu volt. Ki hallott már Garábról? Senki... mi se tudtunk róla semmit eddig. Pedig Garáb arról híres, hogy az egy buddhista szenthely. Ez az egész egy tök érdekes történet, még utána kell olvasnom, de az egyik buddhista egyház egyik vezetője kialakított itt egy buddhista központot, zarándokhelyet és tartanak itt meditációkat is. A park idegenvezetéssel látogatható elvileg, de ottjártunkkor nem sikerült kitalálnunk, hogy pontosan mi a rendszer és a park nyitva volt, így bementünk szétnézni. Nagyon szép az egész hely, és ha valakit ez a buddhista izé nem fog meg, vagy átvágásnak érzi (rossz nyelvek szerint egy gazdag, Kínában üzletelő magyar fickó felvásárolta a fél falut, a házakat felújította (amúgy tényleg nagyon szépek a képek alapján), kiadja őket és a buddhista zarándokhelyet idegenforgalmi látványosságként üzemelteti), az is oda lesz meg vissza a környék nyugalmától, panorámájától (egy zsákfalu a hegyoldalban, gyönyörű kilátással). Én még maradtam volna jobban szétnézni, de a gyerekek alkalomszerűen se űznek intermittent fastingot és nyavalyogni kezdtek, hogy éhesek, így továbbindultunk.

A közeli Bableves csárdában ebédeltünk Felsőtold határában, ahol a bableves mellett az idős pincér úr szarkasztikus humora fog emlékezetes maradni. Utána, hirtelen ötlettől vezérelve, mivel a csárda mentén halad el a kéktúra útvonala és sok az útvonal jelző tábla, egy rövid kirándulást indítványoztunk a gyerekeknek. Kézzel-lábbal tiltakoztak, de nem volt esélyük: felmentünk a közeli Tepke-kilátóba, amely a Cserhát legmagasabb kilátópontja, 567 m magasan. Kb. 3,5-4 km volt felfelé és ugyanennyi lefelé, tényleg szép körpanoráma fogadott minket fent és nagyon szép napos időnk is volt, megérte szerintem felmenni.

A kis túra után visszamentünk a szállásra egy kicsit felfrissülni, de aztán felkerekedtünk még Szécsénybe, hogy szerezzünk némi vacsorát a boltban. Ha már ott voltunk, megnéztük a Forgách kastélyt (csak kívülről, mert már zárva volt) és a kastélykertben tettünk egy sétát a tó körül. A kastélykert szép és hangulatos volt, de maga Szécsény biztos látott már jobb napokat is a szécsényi országgyűlések és II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választása idején, mert most kicsit olyan szomorkásnak, züllöttebbnek tűnt a városkép. Itt már nem maradt idő szétnézni, mert ránksötétedett és hát tényleg elfáradtunk már, így visszamentünk a szállásra, vacsora és alvás következett.

Vasárnapra is maradt még itt látnivaló bőven. Tarral indítottunk. Mi van Taron? Egy újabb buddhista emlékhely, méghozzá a Kőrösi Csoma Sándor emlékpark. Engem most amúgy is érdekel a téma, szóval ide is elmentünk. Tök fura, hogy ennyi buddhista valami van itt. Kőrösi Csoma Sándor sok egyéb mellett a tibetológia megalapítója, tiszteletbeli buddhista volt és ennek emlékeként, az ő tiszteletére van itt Taron egy emlékpark, kiállítással, buddhista sztúpával, tara templommal. Ki tudott erről korábban? Én nem. Nagyon érdekes szerintem, tökjó volt, a semmi közepén a 21-es főút mellett egy ilyen hely. Nekem tetszett ez is. 

Tar után egy éles váltással mi következett? Mátraverebély-Szentkút. Hah, hát ez meg egy másik vallási szenthely, évszázadok óta zarándokhelyként látogatják emberek ezrei, különböző vallásúak is. A Szentkútnak, azaz az itt feltörő forrásnak számos csodás gyógyulást tulajdonítanak, illetve rengeteg csodaszámba menő eseményt jegyeztek itt fel. Egy szabadtéri oltár is áll itt, mellette pedig egy templom és több zarándokszállás is van. Ottjártunkkor éppen egy szabadtéri istentisztelet végére értünk oda. A közelében pedig barlanglakások tekinthetők meg egy rövid hegymászás után.

Mikor itt végeztünk, úgy éreztük, hogy több élményt már nem tudunk befogadni. (na meg vártak otthon a kötelező dolgok), pedig még lettek volna itt látnivalók. Jópofa ez a Cserhát, sok minden van egy helyen, nem kell sokat utazni egy-egy helyszín között. Jó időt is fogtunk ki, kellemes langymeleg volt. Biztos jó túralehetőségek is vannak itt és nyugis az egész környék. Ráadásul Budapestről egy órán belül oda lehet érni. Szerintem még el kéne majd ide mennünk máskor is.