Elkezdtük tesztelgetni a lakókocsis ottalvást a telken. A húsvéti hétvégén egymást váltva töltöttünk lent egy-egy éjszakát Laciék és mi, és eddig egészen bejött a kis lakókocsi (más kérdés, hogy Laciéknak sikerült kifogni pont a brutális szeles éjszakát, szóval ők inkább virrasztottak, mint aludtak.)

A múlt hétvégén most épp nem esett a hó így április közepén és a szombat reggeli naplás-tavi futás/görkori után megint összepakoltunk Viktorral és újra a Balaton felé vettük az irányt. Az volt a terv, hogy a kerti munkák helyett most inkább a kirándulásra helyezzük a hangsúlyt. (Az a helyzet, hogy a kerti munkákra amúgy is jobban rá kell készülni, mert annak egy nagy része a tervezés, utánajárás, cuccok megvásárlása, pl. hova és milyen terasz kerüljön és miből legyen a kerti zuhany…ezt meg hétköznap kéne nyomni.)

Szóval most inkább kirándulás... Ki is néztem Balatonalmádiban egy kisebb körtúrát a neten, méghozzá a Csere-hegyi kilátót és a Köcsi-tavat érintő kis lájtos 6-7 km-es sétát. Semmi extra, de kellemes kis kirándulás volt, szép kilátással a Balatonra.

A telekre visszaérve kis pihenő következett és a padunkról élveztük még egy kicsit a kilátást.

Vasárnap reggel azért toltunk egy kis kerti munkát is: Viktor kigereblyézett 10 köbméter avart a bokrok alól, hátha kevesebb lesz a kullancs, illetve aprított a szomszéd telken kivágott fákból tűzifának valót. Én meg amennyire tudtam, lesmirgliztem a rozsdás hintaállványt, hogy majd le tudjuk festeni. Ezután pedig Veszprém felé vettük az irányt.

Veszprém tök szép város, tényleg, mármint főleg az óvárosi része. Érdemes rákeresni a látnivalóira. Szomorú, hogy a covid miatt bemenni még mindig nem lehet a múzeumokba meg az állatkertbe...stb, de csak simán sétálni is nagyon hangulatos volt. Talán a kicsit borongós idő volt az oka, de alig láttunk más turistát. A Várat és az alatta elterülő Séd-patak völgyét jártuk be most, aztán én majd mennék újra, ha kinyitják a létesítményeket.