A lányok szerda délelőtt elmentek életük első nomád táborába, 10 napra a Bakonyba. Nagyon izgi, majd kíváncsiak vagyunk, mit mesélnek, mert még telefonon se tudunk beszélni! 

Így most Viktorral kettesben maradtunk ilyen sok időre, és ez is nagyon izgi, jó rég volt már ilyen! Rögtön ki is vettünk 3 nap szabit, és a hétvégével együtt 5 napra levonultunk Kenesére, hogy mi is kiszakadjunk egy kicsit otthonról.

Az első délután elbringáztunk Balatonvilágosra megnézni a kilátást, meg enni egy fagyit, és megálltunk egy kicsit a szabad strandon is Kenesén. Ez is jó volt, de az igazi móka másnap kezdődött, amikor az előzetes terveknek megfelelően túrázni indultunk a kéken.

Elsőnek a Zirc-Bodajk szakasz első felét toltuk le. Zircbe még könnyen eljutottunk a Keneséről induló közvetlen Volán járattal, és már kezdhettük is a trappolást.

Szép tájak jöttek

Jásdon jól esett a hideg sör meg némi étel a boltból.

Az aznapi túrát, ami végül kb. 35 km lett a Kisgyón pecsételőpontnál fejeztük be, és bár végig a vaddisznóktól tartottunk (az utunk során nem kevésszer kiabáltuk magunk elé, hogy Disznyók!, hátha a hangra elmennek), mégis egy tanyáról kiszaladó kutya kergetett meg a végén minket Bakonycsernye határánál. Kicsit para volt, de Viktor végül szembeszegült vele, így visszakushadt, de az tuti, hogy többet nem felejtjük otthon a kutyariasztót. Bakonycsernyén aztán a kinézett Volán késett vagy negyedórát, ami miatt lekéstük persze a veszprémi buszt, így Veszprémből Balatonalmádiba buszoztunk, onnan pedig Kenesére vonattal, aztán onnan mg útba ejtve a boltot felbicikliztünk a telekre. Vacsora után ugyan korán feküdtünk is, de reggel meg jó hamar felkeltünk a lakókocsiba besütő fényre, így annyira nem voltunk kipihentek, de azért másnap is felkerekedtünk, hogy megcsináljuk a tegnapi szakasz másik felét is.

Ezúttal Bodajkra mentünk, jobban mondva a Csókakő vasútállomáshoz, mert így volt megoldható a logisztika, így viszont még Bodajkra is be kellett gyalogolni egy-két km-t a bekötőúton. De aztán hamar erdős részre értünk.

Viktor újra szerzett egy botot, hogy majd ezzel védekezünk, ha jönnek a kutyák és a vaddisznók, plusz kitartóan zörögtünk, hangoskodtunk, kiabáltuk a disznyós szöveget, hogy nehogy nekünk ugorjon valami, mert amúgy egész nap gyakorlatilag egyetlen túrázóval sem találkoztunk, tök érintetlen volt az erdő. Ez azt is jelentette, hogy jó sok helyen durva bozóton kellett átvágni. Ha Kati bőre beszélni tudna, biztos beszélne a csaláncsípésekről, a rózsabokrok töviseiről, böglyök és szúnyogok támadásáról..

Az útvonal eleinte a Gaja-szurdokon vezetett keresztül, jópofa kirándulóhely ez kéktől függetlenül is. Egyszer voltunk itt már korábban a lányokkal.

Aztán kiértünk a Fehérvárcsurgói-víztározóhoz, itt is igen szíp a táj, kis üdülőövezet is van mellette. Magába Fehérvárcsurgóba nem visz be a túraútvonal, pedig szép kis helység, ott található a Károlyi kastély is. Mi most nem mentünk be, egyrészt mert már jártunk arra is korábban, másrészt pont ekkor kezdett eléggé szakadni az eső.

Szerencsére aztán elállt, és újabb szép panoráma fogadott, ahogy továbbhaladtunk.

Ez után a látvány után nem sokkal értünk be Bakonykútiba, ahol olyan településkép fogadott minket, amit ritkán látni: csupa pöpec ház, rendezett virágos utcák voltak itt, valami burzsujok lakhatják vagy nem tudjuk, mi lehet itt, de itt valahonnan van pénz lóvéra.

Aznapi túránk végeztével aztán bebuszoztunk Isztimérre, Isztimérről pedig Székesfehérvárra, onnan vonattal Kenesére, hát nem tudom, hogy mi volt a fárasztóbb, a túra vagy a sok utazás. De ezt máshogy nehezen lehet. Kenesére érve az állomáson parkoló bringákkal elcangáztunk még a szabad strandra büfézni meg hogy majd lemosakszunk, de amikor megérkeztünk, elkezdett szakadni az eső. A büfézés még megvolt, a mosakodás már nem, vagyis az is, csak a bringán az esőben felfelé a telekre. Nagyon eláztunk. Itt már kezdtünk azért elfogyni egy kicsit idegileg, de végül pótvacsiztunk még egyet a lakókocsiban, meg ittunk még egy sört, és a nap végére a teljesítés öröme maradt meg, nem a nap nehézségei.

Olyannyira, hogy még a következő nap is túrára szántuk el magunkat. Adta volna magát a Városlőd-Zirc szakasz, mert akkor ott foghíjmentesen meglett volna egy nagyobb rész egyben (a Városlőd-Nagyvázsony szakasz már megvan tavalyról), de itt logisztikailag megoldhatatlannak tűnt a rajt és a cél megközelítése anélkül, hogy 6 órát kellett volna zötykölődni 5 átszállással és még időben is kijöjjön, így inkább nyugat felé orientálódtunk, és a Tapolca-Badacsonytördemic szakaszt néztük ki (Badacsonyból indulva). Kenesén a vasúti pénztárban kérdezték, hogy nem kérünk-e napijegyet. Az meg mi? Kiderült, hogy van ilyen, hogy 24 órás Balaton-jegy, ami az összes balaton-menti vasúti járatra és volánra is érvényes (tehát a balaton-környéki kirándulásokra jó, nem magára a Balatonhoz való leutazásra), és 1090 Ft egy felnőttnek (26 év alattiaknak még olcsóbb). Hát erre le is csaptunk, mert mi pont a Balaton környékén akartunk kirándulni, és elvonatoztunk Füredre, onnan meg tovább busszal Badacsonytördemicre, ami így csak az időnkből és idegeinkből emésztett fel sokat, de legalább a pénztárcánkból nem) és Szigliget irányába meg is kezdtük a túrát. Itt Viktor egy pillanatra elfelejtette, hogy velem van túrandevún, és ilyeneket csinált: 

Szigliget után pedig feltrappoltunk a Szent György-hegyre. Ennek a tetejéről nagyon szép kilátás nyílik a Balatonra és a környező tanúhegyekre, illetve itt is láthatók bazaltorgonák.

A hegyről pedig kocogva közelítettük meg Tapolcát, aminek bevisz a belvárosába a kék, így a Malom-tó mellett is eljöttünk.

Tapolcáról némi várakozás után a Békéscsabai tekergő nevű vonattal értünk vissza kb. két óra alatt Kenesére, majd onnan felbringáztunk és egy tésztavacsorával próbáltuk feltölteni a raktárainkat.

Utolsó nap Viktor még reggel 7 körül lement egyet csobbanni a Balcsiban, aztán a kertben tevékenykedtünk egy kicsit, majd még a vasárnap délutáni tömeg előtt hazavonatoztunk. Jó volt ez a túrandevú, remélem, hogy jövőre adódik, hogy meg tudjuk majd ismételni!