A "szuper" gazdasági és külpolitikai körülmények ellenére úgy gondoltuk, azért idén se hagyjuk ki a külföldi családi nyaralást, mert lesz ez még így se, meg az élet közben megy, a mienk is. A tavalyihoz hasonlóan megint egy városnézős kiruccanást terveztünk, hogy első kézből szerezzünk némi rálátást, mi zajlik máshol, meg átéljünk némi kulturális katarzist. Olyan európai országot, illetve várost kerestem, ahol még nem voltunk és érdekel is, így esett a választásunk Athénra. Laurának pont jól is jön, mert az ókori görögökről már tanultak a suliban, plusz kiolvasta a Rick Riordan-összest, amiről Petrának is szokott mesélni, így már neki se teljesen idegen a görög istenes sztori.

Tavasszal le is foglaltam a repjegyet (némileg fanyalogva, mert azért jó drága lett a korábbi évekhez képest a fapados is), és a szállást is, aztán elkezdtem elmélyedni a tervezgetés operatív részleteiben, hogy szuper is legyen minden, de ne csesszünk el feleslegesen sok pénzt, és felkészültek legyünk, hogy ne hibázzunk túl nagyokat az úton információhiány miatt (ezeket a teendőket idén se tudtam ledobni magamról, pedig azért már kipróbálnám néha, hogy milyen érzés lehet, hogy szerveződnek körülöttem a dolgok, nekem meg csak arról kell meggyőződnöm az indulás előtt, hogy tutira bent van-e a fürdőruhám, de ezt majd egy következő életemben). Végül eljött a július 9-e, amikor nekivágtunk az útnak. Ezek a kora hajnali indulások elég embert próbálóak, főleg mert már a reptérre is bkk-val zötykölődünk ki a város másik feléből, de azért megugrottuk, és helyi idő szerint 11 körül épségben lezuhantunk Athén repterére :) (ti. elég durva landolásunk volt).  Nézegettem, hogy innen hogy jutunk be a városba, és két alapvető lehetőség van: a metró és az expressz busz. Utóbbiból több változat is van (pl. amelyik a reptérről egyenesen Pireuszba megy a kompokhoz), de a városközpontba az X95-ös jár. Ha valaki a 3 napos turistajegyet veszi a helyi BKV-ra, akkor mindkettőt használhatja egyszer oda, egyszer vissza, de mi 5 napra mentünk, és az 5 napos bérlet, bár sokkal olcsóbb, mint a 3 napos, de ezekre a transzfer járatokra nem érvényes, ezekre külön kell jegyet venni. Mivel a reptéri metróra 10 euró, a buszra meg 5,5, adta magát a választás, mert 4 főre már nem mindegy, és gyerekjegy turistáknak ezekre nincs. Lényeg a lényeg, viszonylag egyszerűen 1 óra alatt bejutottunk a busszal a Syntagmához. Itt aztán rögtön nyakunkba is vettük a várost cuccostul, mert kemények vagyunk, meg a szállást is csak később lehetett elfoglalni.

A Syntagmánál tartják a görögök az Országházukat, így az első monyument, amit megláttunk Athénból, az ez volt.

Az őrök itt óránként váltják egymást lassú lábemelgetés kíséretében (illetve vasárnap 11-kor van egy nagyobb ceremónia, amiről mi most lemaradtunk), ami jópofa, de hát az épület azért nem egy vizuális cunami. Mögötte van viszont a Nemzeti Kert, ami kellemes, bár nem olyan nagy, és inkább sétálgatós, mint leülős-piknikezős. Itt figyeltünk fel arra, hogy a papagájok, amik össze-vissza repkednek a fejünk felett, nem valami vadasparkból szöktek, hanem ezek itt szabadon éldegélnek, és a fákra épített óriási fészekszerűségekben laknak, ami itt látható lent, ni, azok a nagy barna gömb alakú gumók:

Szegény Lejla, a szökevény papagájunk is biztos valami ilyen szabad életre vágyott, azért lépett le 2 éve...

A parkból sétáltunk tovább, és eljutottunk a Panathinaikos Stadionig, amelyet az 1896-os első újkori olimpiára építettek, de később még a 2004-es olimpián is itt volt egyébként a maraton befutója, illetve az íjászversenyek. A belépés fizetős ide (is), bár mi nem mentünk be, mert pont a legnagyobb hőség óráiban értünk ide. De a látogatóknak állítólag még a futókört is ki lehet próbálni, sőt reggelente, úgy olvasom, hogy kimondottan futásra is beengedik a lelkes hobbifutókat valami papírok kitöltése után. Sajnos ezt nem volt alkalmunk kipróbálni.

 A Stadiontól a Olympiai Zeusz templom felé sétáltunk tovább. Ez valaha Görögország legnagyobb szentélye volt, és az építésének, valamint pusztulásának története is fordulatos, de mára már csak ez a néhány oszlop maradt belőle, így csak a kerítésen kívülről néztük meg, mert őszintén szólva 10 méterrel beljebbről se hiszem, hogy több látszott volna, főleg így felállványozva.

Innen a Hadrianus diadalíve irányába sétáltunk tovább, biztos diadalmasabb volt ez is valaha.

Majd megindultunk a Monastiraki megálló felé, hogy metróra üljünk, és átvegyük a szállást. Útközben a Plaka negyeden sétáltunk át, ami tényleg tele van ajándékboltokkal és éttermekkel, ide még később sokszor visszatértünk, ahogy a várost jártuk.

A szállásunk az Agios Nikolaos metró megálló közelében volt, és hát ez nem Athén turistás negyede, az elmondható. Ez valószínűleg egy klasszikus lakónegyed, ahol sokféle nép éldegél egymás mellett, és hát volt némi kosz az utcán, meg fura alakok. Nem tudom, hogy ki mertem-e volna menni egyedül futni itt, ha pár hét után megszokom a környéket, akkor talán, de mondjuk ezek a szűk, koszos, zsúfolt utcák amúgy se futásra vannak kitalálva. A közlekedés is kaotikus pöppet, a zebrán még zöld lámpánál se nagyon éreztük magunkat biztonságban. Szóval még a 600 méterre lévő Lidl-be se biztos, hogy el mertem volna-e egyedül indulni. De a lakás maga tiszta volt, ott elvoltunk, csak kisebb kellemetlenségek voltak. A szállás környékét leszámítva is végig tömegközlekedtünk (a metró napközben igencsak zsúfolt és figyelni kell a personal belongings-ekre, amit időnként be is mondanak), nem taxiztunk, és jártunkban-keltünkben többször is kerültünk odébb a menő turistás részektől az utcán, szóval talán sikerült látni valamit a valódi Athénból is. A kép elég vegyes...

Miután a szálláson egy kicsit kifújtuk magunkat, és megvacsoráztuk a Lidl-ből vett tzaztzikit, fetát meg krumplisalátát, gondoltuk, hogy azért még fel kéne kerekedni valahova, hiába voltunk akkor már elég fáradtak. El is mentünk metróval megnézni az olimpiai stadion környékét, no nem újra az 1896-ost, amelyet délután láttunk, hanem az újabbat, amelyben a 2004-es athéni olimpiát tartották. Ehhez az Irini metró megállónál kell leszállni a metróról, nem is volt túl messze a szállásunktól. Itt volt egy kis közösségi élet (na nem sok.. hol vannak nekik ilyen parkjaik vajon, vagy valami közösségi gyülekezőhelyük, mint a Margitsziget, vagy hasonló park, ahol nyárestéken hesszelnek? Végig nem nagyon találtunk ilyet). De épp elcsíptünk egy táncolgató nagyobb lánycsapatot (mint Laura felvilágosított minket, egy ismertebb K-pop számra nyomtak valami egységes koreográfiát), és kellemesen elsétálgattunk, noha azt találtuk, hogy az atlétika pályák itt sincsenek megnyitva a pórnép előtt futás céljára.

A szállásra már elég későn értünk vissza, így mindenki tényleg elég fáradt volt, de másnap igyekeztünk azért viszonylag korán kelni, mert az Acropolis volt délelőttre betervezve, és gondoltuk, hátha elkerüljük a legnagyobb tömeget, ha már nyitásra, reggel 8-ra odamegyünk. A 8-ból inkább 9 lett, de lehet, hogy ez is elég volt, mert nem kellett negyedóránál többet sorban állnunk. Illetve lehet, hogy az is segített, hogy nem az Acropoli metrómegállónál lévő főbejárathoz mentünk, hanem a Monastiraki irányából támadva a Niké templomához közel eső bejárathoz, és itt valószínűleg valamivel kevesebben voltak. A belépés amúgy elég érdekesnek tűnik ide. A neten gyakorlatilag meg se lehet találni, hogy melyik az Acropolis hivatalos honlapja, hanem vagy 20 féle túraszervező cég honlapját dobálja fel a google, és mindegyiken lehet előzetesen jegyet váltani, mindenféle verzióban, simán, idegenvezetéssel, audio guide-dal, kombinált jegyként más látványosságokkal, skip the line opcióval. Úgy tűnik, hogy magát az Acropolist üzemeltető hivatalos szervezet nem is nagyon szervez idegenvezetést, csak ezek a privát túraszervezők, vagy én nem tudom. Arra az infóra se volt könnyű előzetesen ráakadni, hogy bár ezeken az oldalakon az online jegyvásárláskor felnőttnek és gyereknek egy áron adják a jegyet, de igazából az EU tagországból érkező 25 év alatti összes látogató ingyenesen mehet be az Acropolisra, az Acropolis múzeumba és a legtöbb Acropolis-környéki látványossághoz is, ehhez viszont a helyszínen kell nekik ingyenes jegyet váltani, amihez a személyi igazolványuk bemutatása szükséges (ezt tényleg mindenhol kérték is). Szóval ha ezzel valaki élni akar (mi akartunk, mert 20 euró a belépő az Acropolisra és 15 euró az Acropilis múzeumba, vagyis 2 gyereknél az már 70 euró), akkor a helyszínen kell a jegyet megvenni. Kombinált jegyeket ott is lehet venni, ami több látványosságra érvényes kedvezményes áron.

Na, a lényeg, hogy bejutottunk az Acropolishoz, igaz a jegyvásárlás után még következett némi araszolás a bejárat után is, amikor a szűk részen kellett beáramlania a tömegnek. Mi idegenvezetés, illetve audio guide nélkül voltunk, és hát nem tudom. Én valamiért annyira alapnak vettem, hogy lesz azért a belépőhöz valami térkép legalább, valami kisebb prospektus vagy legalább táblákon magyarázatok, hogy még az Athén útikönyvet se vittük fel magunkkal, de tökre semmi ilyen nem volt. Így aztán, mivel a legtöbben így voltak, az emberek 95%-a csak bolyongott ott az épületek között. Szerencsére azért nagyjából képben voltunk, hogy mi látható itt, illetve Laura is szolgált egy-két érdekességgel (az istenekről és az athéni demokráciáról, ami igazából már akkor se teljesen úgy volt, khm, khm), így egy kicsit rá tudtunk hangolódni. Megnéztük a Parthenont, az Erekhteion szentélyt, a Niké templomot, illetve láttuk a Herodes Atticus Odeont, illetve a Dionysos Színházat. Kifelé menet pedig felmentünk az Areiosz Pagoszra, ahol az arkhónok tanácskoztak annak idején. Ez igazából csak egy nagyon kicsi dombocska.

Miután leereszkedtünk az Acropolis lankáin, egy ebéd beiktatása után megnéztük még a további látnivalókat a környéken, amelyek itt egy kupacban találhatóak: az Ókori Agórát és a Római Agórát (ezek közül az előbbi a nagyobb és látványosabb), a Hadriánus Könyvtárat, valamint egy kicsivel lejjebb a Plaka negyedben a Panaghia Kapnikaréát, Athén egyik legrégebbi görög ortodox templomát, ami egy szép terecskén van.

Aztán, hogy a sok régi után legyen valami kis új, elsétáltunk a közelben lévő tematikus cukrászdába (The Little Kook), ami most éppen az Alice Csodaországban tematikával fut, és valóban elég jópofán néz ki, aki erre fogékony. Majdnem rá is szántuk magunkat, hogy együnk valami édességet itt, és igyunk egy kávét, de szerencsére olyan sokat kellett várni arra, hogy egyáltalán felénk nézzen egy pincér, hogy volt időnk megnézni az árakat meg a Tripadvisoron a negatív kommenteket, így inkább még időben odébbálltunk. De a dekor és a feeling jópofa azért.

Ezután visszatértünk a szállásra szusszanni egy kicsit, de nem sokat pihentünk, mert délutánra tervbe vettük még az Acropolis Múzeumot is. Ezt jól is tettük, mindenképp jó volt, hogy mentünk, sőt, így utólag nézve fordítva kellett volna: itt kellett volna kezdeni, megnézni a maketteket, elolvasni az infókat, ráhangolódni az Acropolisra, jobban megismerni kicsit, hogy mit fogunk odafent látni. A legértékesebb leletek amúgyis ide vannak behordva (illetve Londonban a British Museumba, ahova annak idején a nagyját elhurcolták). pl. az Erektheion kariatidáinak (a nőalakú oszlopoknak) az eredeti példányai is. De a leleteken kívül az is jópofa, hogy a nagy üvegfalakon éppen rálátni az Acropolisra, a múzeum alatt pedig az ásatások során itt fellelt házak, lakóépületek nyomait lehet megnézni, így már az ember tényleg képet kaphat egy kicsit, hogy hol és hogyan is éltek itt a görögök  annak idején.

A múzeumból hazafelé még leszálltunk a metróról az Omoniánál, ami kb. a helyi Blaha Lujza tér lehet, hogy pótoljuk a délután kihagyott édesség evést, és betoltunk egy-egy adag Lukumadest, vagyis görög mézes fánkgolyót. Direkt olyan helyet néztem ki, ami nem egy túlárazott turistás valami, hanem a helyiek is itt vásárolnak. Ízre elment, de sajnos semmi extra nem volt a hely.

Amikor hazaértünk a szállásra, vacsoráztunk valami hideget, de még mindig nem nyughattunk, és estére harmadszorra is útra keltünk. Ki volt szemelve ugyanis az Ellinikon Experience Park, amit a lila fényben pompázó zenés szökőkút miatt kimondottan az egyik estére tartogattunk. Ez valami viszonylag új hely lehet Athénban, ilyen szabadidőparkszerűség, játszótérrel, növényekkel, szökőkúttal, kondiparkkal, szabadtéri mozival. Nem voltak túl sokan. Úgy tűnt, hogy még tovább fogják bővíteni, és a belépés ingyenes. Metróval közelítettük meg és onnan gyalog, de figyelni kell, hogy a gyalogos bejáratot vegye az ember irányba, ha nem kocsival megy, mert van egy kimondottan autóknak fenntartott bejárat is, mi elsőre benéztük. A park jópofa volt tulajdonképpen, a sok gyaloglás ellenére jól elbandáztunk. Késő este értünk haza sok kilométerrel a lábunkban, és másnap várt ránk a tengerpart. Folyt.köv. itt.