Még másfél hete pénteken egyéb teendők miatt jó későn indultunk már a telekre este, de Viktor így is volt olyan kedves, hogy fáradozott azzal, hogy a bringámat is levigyük, mert az volt a tervem, hogy szombaton egy nagyobbat tekerek a balatoni bringaúton. (Este fél 11-kor értünk le, és hogy rögtön legyen valami akció, a szomszéd telken épp kint voltak a rendőrök és helyszíneltek, mert feltörték a szomszéd faházát. Ez nem jó hír…)

Pénteken így már elmúlt éjfél is, mire ágyba kerültünk, ezért nem akartam már szívatni magam másnap túl korai keléssel, de azért 8 körül el tudtam startolni a bringámmal. Az volt a tervem, hogy megyek, ameddig jutok, és ha minden klappol, akkor akár megyek egy teljes kört a Balcsi körül, de mivel fáradt voltam, az is benne volt, hogy csak a pékségig jutok és fél óra múlva visszatérek a telekre. Viktor mindenesetre felkészült az egész napos szívásra a gyerekekkel hármasban a strandon…

El is indultam, nagyjából minden jól ment, flowban tekertem és hallgattam a podcastjaimat közben, amikor Balatonfüreden megcsörrent a táskámban Viktor telefonja. WTF, mondom magamban, ez meg mi? Hát bakker, elhoztam magammal Viktor telefonját is véletlenül. Ő hívott fel egy utcán kölcsönkért telefonnal. Na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, hát az lett, hogy inkább nem mertem úgy bevállalni az egész napos bringázást a Balaton körül, hogy ha kapok mondjuk egy defektet vagy perecelek egyet, akkor nem tudom még csak felhívni se Viktort, így megbeszéltük gyorsan, hogy akkor legyen a mai napból inkább egy látogatás a badacsontomaji Folly arborétumba, ott még nem voltunk, pedig tesómék azt mondták, hogy az szép és jópofa. Így Viktor eljött a gyerekekkel kocsival Badacsonyörsig, bevártak engem a bringaút mentén és aztán együtt megnéztük az arborétumot. Nekem így kb. 70 km-t sikerült délelőtt összebringázni, de az legalább jó volt.

A Folly arborétumról mi is osztjuk a véleményt, hogy szép és jópofa. Ez egy magánkézben lévő arborétum (a Folly családé), különleges ciprusok és cédrusok találhatók benne, nagyon szép a kilátás a Balatonra, szuper játszótéri eszközöket is építettek a gyerekeknek, és mi mondjuk nem ettünk, de aki a gasztronómiában leli örömét, az is megtalálhatja itt a számítását.

Délutánra terveztünk még egy kis strandolást is, de gondoltuk, hogy ha már a Balaton valamivel néptelenebb, nyugati felén vagyunk, akkor fürdeni is itt kéne, mert Kenesén és Fűzfőn nyaranta iszonyatos tömeg lepi el a strandokat. Ezért Révfülöpön álltunk meg, amit a gyerekkoromból jól ismerek, mert sok éven át töltöttünk itt minden nyáron egy-két hetet apám munkahelyi üdülőjében. A strand gyakorlatilag semmit se változott az elmúlt 20-25 évben, ugyanezen a csúszdán csúsztam 14 éves koromban is. Itt tényleg nem volt tömeg sem. Csak szerencsénk volt vagy itt mindig ennyivel kevesebben vannak?

Szombat estére tesómék is megérkeztek a telekre és Laci kint aludt a szabad ég alatt a kertben az aznap beszerzett függőágyukban (aka hammock). A technikán még van mit csiszolni, mert azt mondta, nem volt annyira pihentető, hogy az eredeti tervei szerint kora reggel egy nagyobb bringázásra tudjon indulni… Viktor viszont elment egy jóízűt görkorizni reggel.

Aztán összeszedtük a cuccokkat és a kenesei szabadstrandra vettük az irányt. (nekem muszáj volt élni az alkalommal, hogy éppen nem volt hőség, és lehetett futni, így kocogva mentem le a partra, majd a lekocogást fel is kerekítettem egy tízesre).

Zsófiék hozták a strandra a sup-jukat és azzal is lehetett mókázni egy kicsit. Ezzel a lehetőséggel is éltem, kb. 40 percet lapátoltam, de mivel elég erősen hullámzott, végig térdelve nyomtam. Na, hát ettől lett egy kis térdfájdalmam későbbre, szóval én hülye, ezzel jobb vigyáznom.

Aztán koradélután elhagytuk a Balcsit, hogy hazafelé még begyűjtsünk pár km-t és néhány szép látképet. Zsófiék a székesfehérvári Sóstót nézték meg, ahol mi pár hónapja már jártunk, mi pedig egy régóta tervezett várpalotai kirándulást valósítottunk meg. Kíséretnek mindkét csapat kapott szúnyogokat is, a Sóstó mellettiek valószínűleg valamivel többet, így oda szúnyogriasztóval felszerelkezve vagy az évnek egy más szakaszában érdemesebb talán menni.

A várpalotai kirándulásunk pedig egy 10 km-es körtúra volt, amelynek kiindulópontja a város szélén található zsidó temető, a kb. féltávon lévő célja pedig Bátorkő vára, vagyis tulajdonképpen az abból megmaradt egyetlen várfal. Odafelé a piroson a völgyben, vissza pedig a piros +-on, a fennsíkon jöttünk és az odaút őszintén szólva elég felejthető volt, az erdő úgy nézett ki egy kicsit, mintha valami pusztítás történt volna ott nemrég. Visszafelé a fennsíkon viszont már szép kilátás tárult elénk és szép arcát mutatta a táj.

Késő este értünk haza, kicsit megfáradva a hétvégi megmozdulásoktól. Hát, hétfőre nem is terveztünk túl sok aktívkodást.